3844 hits
Christina Szabo Batik Artist
Indonéziai Batik

Az indonéz viaszfestés Java szigetéről ered, s kb. 2000 éves története van. Magyarországon kevésbe ismert ez a művészeti ág, de én küldetésemnek tekintem, hogy minél több ember megismerje, s kipróbálja. Hihetetlen lehetőségek vannak benne és olyan képeket lehet vele alkotni, amit más technikával nem. De itt nemcsak a végeredmény lényeges, hanem maga a batik festés folyamata is varázslatos és folyamatosan egyfajta „flow” állapotban tart. Nagyon érdekes érzés, s látom ezt azokon a hölgyeken is, akik nálam vannak tanfolyamon, hogy magával ragadja őket a technika, s aki egyszer kipróbálja, s megtapasztalja ezt a csodálatos, alkotó világot, visszatér. Így történt ez velem is, addig az aquarelle volt a kedvenc technikám, amíg meg nem ismerkedtem a batik viaszfestéssel.

Gondolom már mindenki kíváncsi, hogyan is készülnek a batik viaszképek.

  • Az első fázis a tervezés és annak a felrajzolása a textilre, ez nálam néha hosszabb folyamat, mint maga a festés. Van olyan, hogy több hétig gondolkodom egy-egy képen.
  • Majd felfeszítem egy festőkeretre az anyagot. Utána megnézem hol lesz fény illetve fehér rész a képen, ugyanis ezeket kell első lépésben leviaszolni. Hasonló, mint az aquarellnél a kitakaró folyadék.
  • Az eljárás hasonló a vízfestéshez mindig a világos szinekkel festünk először. Tehát ha lefedtük a fehéren maradó részeket viasszal (ecsettel vagy viaszpipával). A facebook oldalamon találtok videót erről.
  • Majd ráfestjük a világos szineket, s ha megszáradt, azokat is befedjük viasszal. Itt említeném meg, hogy nagyon fontos a viasz hőmérséklete, ne legyen túl forró, de a langyos sem jó, mert nem itatja át a textilt, s akkor alámegy a festék. Tehát mint mindenben az arany közép a jó.
  • Így folytatjuk a rétegek egymásra festését, addig, amíg elérünk az „erős Szinekhez” ahogyan az indonézek nevezik a vöröset és a feketét. Ezekben nagyon sok a pigment és utána már nem rakhatunk más szint rá. Lefedjük az egész képünket viasszal.
  • Most jön az az eljárás, ami csak a batik viaszfestésben létezik és általa varázslatos antik hatás érhető el. A leviaszolt festményünket meggyűrjük, megtörjük rajta a viaszt. Így repedés keletkezik a felületen, ahol festék be tud szivárogni, s létrehozza a „craking vagyis betörés” hatást. Az erre használt szin mindig sötétebb, mint az a felület ahol betörjük az anyagot, ellenkező esetben nem látszik. A tanfolyamon mutatok különböző típusúakat, az egyiket én kísérleteztem ki, s más művész nem is alkalmazza.
  • Az utolsó fázis a festmény „előhívása”, ekkor látjuk meg, hogy milyen lett a képünk. Nagyon egyszerűen kivasaljuk a viaszt újságpapír között. A papír felszívja a vasaló miatti folyékony viaszt. Ez a legizgalmasabb rész, imádom amikor a lányok a workshopokon ujjonganak a munkáik láttán. 
Események
Festmények
Ajánlások
"Christinával batikolni olyan, mint egy egzotikus utazás: felszabadít és inspirál. Kezdőknek sem kell félni, hogy elakadnak, mert biztos kézzel mutatja meg lépésről lépésre ennek az egzotikus festésnek az alapjait. De a haladóknak is tud új technikát mutatni, s nem fél elárulni a műhely titkokat sem. Remélem, hogy mihamarabb újra festhetünk."
- Sz. Éva, Budapest - Zamárdi - Ubud
"Mikor Christinát megismertem, lenyűgözött a szívből jövő életszeretete és vidámsága. Biztonságos környezetben érzi magát bárki, nem kell megfelelni, mert minden tanítványában meglátja, hogy ki hol tart, és a számára megfelelő módon segíti és támogatja őt, hogy mindenki saját fantáziáját kibontakoztathatja.

Egy ilyen workshopon Christinával  csodák szoktak születni, mert így festeni, batikolni egy felszabadító, feltöltő művészeti tevékenység. A hangulat kiváló. Rengeteget tanultam tőle, mind a batikfestési technikát és emberileg is. Festményeiben szeretem azt a szinharmóniát, hangulatot amit képei üzennek, és sokoldalúságot, amilyen Ő."
-B. Mariann, Budapest - Debrecen
"Christina viaszbatik éves tanfolyamán 2019-ben vettem részt, nagyszerű élmény volt mindegyik nap. Öröm volt elmerülni az alkotó tevékenységben Christina útmutatásai mellett, s ráadásul magával ragadó személyisége garantálja a jó hangulatot. "
- M. Csilla, Pécs
"Christa, mint egy varázslatos főzőüst, magába fogadja a világ formáit, ízeit, színeit, dallamait. Megfüszerezi saját jókedvével, élet szeretetével. Aztán, amit főzött, azonnal tálalja, megosztja. Egyaránt táplálja a testét, lelket, szellemet. Szeretem a képei. Szeretek bennük gyönyörködni. De,  méginkább szeretek vele együtt lenni, megvitatni a világ nagy dolgait, beszélgetni, nevetni, tőle tanulni. És, végül, de nem utolsó sorban, imádok vele együtt FESTENI.

-M. Etelka, Szentendre

Telefon: +36 20 427 1007